Hunyadiváros

Nyugdíjas Klub

A Hunyadivárosi Idősek Klubja 2002.01.08-án Pászti András, Havas Péter, Berente Erzsébet összefogásával – sok ember álmának megvalósulására jött létre. Akkor még kéthetente a Kiskunsági Nemzeti Park Természet Házában találkozhattunk, 66 nyugdíjas vett részt programjainkon.

Az Oszikék KHT bővítésével, Kecskemét város Önkormányzatának segítségével 2004.01.16-án átadásra került a mindenféle törvényi előírásoknak megfelelő végleges helyünk Kecskemét, Görbe utca 3. szám alatt. Ekkor már a klubtagok engedélyezett létszáma 150 fő.

Azóta hétfőtől péntekig 8.00-16.00-ig várjuk tagjainkat.

Magam és kollégáim célja, hogy a nyugdíjasoknak kellemes kikapcsolódását, hasznos időtöltését, új ismeretek szerzését, kézügyességükkel új “csodák” alkotását, öntevékeny körök működését (irodalmi kör, színjátszó csoport, országjárók köre), a létük, közénk tartozásuk fontosságát hangsúlyozzuk, segítsük.

Most pedig – a teljesség hiányával – be szeretném mutatni Önöknek a mögöttünk lévő 4 év kiemelkedő eseményeit:

  • A nőnapon rendszeresen a férfiak köszöntik a nőket virággal, műsorral, az asszonyok pedig sok-sok süteménnyel kedveskednek a klubtagságnak. Jelentős előrelépésünk, hogy 2006-ban már mozgássérült klubtagjainkat is be tudtuk vonni a műsorba.
  • Az új kenyér ünnepén minden évben valamelyik egyház képviselője megáldja kenyerünket, amit utána felszelünk és jóízűen elfogyasztunk
    Klubtagjainkat közösen köszöntjük névnapjukon. Ilyenkor választunk egy éttermet, ahol ebédelünk, vagy vacsorázunk, műsorral, virággal kedveskedünk. Csepegi csárda, Szentkirályi Fogadó a hét vezérhez.
  • Minden évben egy hetet különös ráfigyeléssel, még gazdagabb programokkal csak nekik szentelünk. Ez az Idősek hete. Hagyomány, hogy a rendezvénysorozatunkat önkormányzati képviselőnk Pászti András nyitja meg. Már több alkalommal járt nálunk és tartott előadást prof. Dr. Iván László gerontológus. Erre a hétre intézményünk dolgozói is készülnek meglepetésműsorral. A Dinnyecsősz c. darab egyik jelenete. Ezen a héten van a Szüreti bál is. 2005-ben az intézmény udvarán egy 180 személyes sátrat állítottunk fel és itt volt a mulatság.
  • A Télapó is ellátogat minden évben hozzánk. Csokoládét, óvodások műsorát, Ciróka Bábszínház művészeinek előadását rejt a puttonya.
  • A karácsonyi készületek az adventi időszakban végig tartanak. Feldíszítjük az intézményt, a klubhelyiségeket. Ajtódíszeket, ajándékokat készítenek a kézműves foglalkozásokon. Hogy lelkünket is ünneplőbe öltöztessük a 4 gyertya gyújtásakor verseket, történeteket olvasunk, zenét hallgatunk, vendég gyerekeket hívunk, akiknek saját készítésű játékokkal kedveskedünk. A karácsonyi ünnepségre mi a dolgozók készítjük a klubtagok ajándékait, így a szeretetünkből mindenki hazavisz egy picit magával, s ha van is, aki egyedül tölti a szentestét, mi hisszük, hogy egy picit mi is ott vagyunk velük. Erre az ünnepre szintén titokban műsorral készülünk. Képeinken egy zene szárnyán fényjátékot (fotó) és a Melyiket a kilenc közül c. történet előadását láthatják.(fotó)
  • Azok a klubtagok akik otthonukban magányosan töltenék az év utolsó éjszakáját eljöhetnek közénk a szilveszteri bálba. Ilyenkor közösen vacsorázunk, mókázunk, mulatunk (fotó) és éjfélkor egy szebb és boldogabb jövőre együtt koccintunk. Általában már virrad mire mindenki hazaindul.
  • Kétszer szerveztünk családi napot. Kézműves foglalkozásokra, arcfestésre, tréfás vetélkedőre hívjuk a nagyszülőket, gyerekeket, unokákat. A helyszín először a klub és intézményünk udvara volt, majd a Bujdosó tanyára mentünk, ahol lovas kocsizni is lehetett. Az ebéd is a gyerekek kedvére lett főzve.

Egyéb megvalósult programok:

  • A TIT-tel közösen nyertünk egy pályázatot, melynek segítségével 40 nyugdíjas 70 órában a számítástechnikával és az internettel ismerkedhetett. Jól bejött a “Kattints rá nagyi” program, mert azóta is több klubtag használja kisebb, nagyobb dolgokra. Van, aki unaloműzésre kártyázik, van, aki esténként az interneten keresztül új ismerősökre lel és olyanok is akadnak, akik azóta már web kamerán keresztül Amerikában és Franciaországban élő hozzátartozóikkal találkoznak.
  • Az Őszikék Galériában már több művész bemutatkozhatott. Képeinken Bella Rózsa grafikusművész kiállításának megnyitóját láthatják.
  • Nagyon kedveltek a klubtagok számára a bográcsos partik. A helyszín lehet az intézmény udvara, valamelyik klubtag nyaralója – a képen Borsos Györgynénél vagyunk – vagy elutazunk egy kellemes helyre – Szalkszentmárton – és ott állítjuk fel a bográcsot. De volt már példa arra is, hogy míg mi az aggteleki cseppkőbarlangban túráztunk a buszsofőrünk Nagy Mátyás a határon várt bennünket egy bogrács nagyon finom keménylebbenccsel.
  • 2005-ben beneveztünk Abádszalókon a IX. Hagyományőrző Szabadtüzi Sütő – főzőversenyre. Szakácsaink olyan fenséges székelykáposztát foztek, hogy el is nyerték a verseny első helyezését. Nagyon büszkék vagyunk rájuk! És mivel ilyen tehetségesek, többször is főznek a klubtagoknak (pl. kerti parti, szüreti bál,.) és az első Hunyadivárosi napokon is ok főzték a kb. 350 adag bográcsgulyást.
  • Szeretjük a tréfás vetélkedőket is. Itt biztosan mindenki elfeledi búját, bánatát, fájdalmát és csak a móka, kacagás jellemző. Képeinken láthatják, hogyan egyensúlyoz egy szépkorú néni egy felfújt gumikesztyűvel a lába között, vagy hogyan játszák el nyugdíjasaink, mi is történik ma egy diszkóban, ha a mama rajtakapja a fiatalokat.
  • Megalakult színjátszó csoportunk is, akik különböző ünnepekre tanulnak be egy-egy jelenetet. pl.: Basa és hastáncos lányai, járókeretes Szerzetesekből lett ír táncosok
  • Többször van zenés teadélután. Ilyenkor általában Havas Lilien énekel gitár és szintetizátor kísérettel. Előfordul azonban, hogy más vendéget hívunk. Képünkön Laczi János hegedül a nótázóknak.
  • Rendszeresen van gyógyászati segédeszköz bemutató is. Nem mindig vásárolunk, de jó hangulatban kipróbáljuk a gépeket és újra egy kellemes napot töltünk együtt.
  • Minden évben benevezünk a város által szervezett Legsportosabb Idősek Klubja vetélkedőre. Már kétszer voltunk első helyezettek.
  • Intézményünk udvarán tartottunk egy író-olvasó találkozót Heltai Nándorral. Itt hangoztak el azok a történetek a hunyadivárosi “őslakosoktól”, amik meg is jelentek a Hunyadiváros történetéről szóló könyvben is.
  • Klubtagjaink nagyon szeretnek színházba járni. Az elmúlt 4 évben 20 alkalommal tekintettünk meg előadásokat. A Nemzeti Színházban (fotó) is jártunk. 2006-ban az Őszi Kéz Alapítványunk a Részönkormányzati testülettel közösen pályázott, melyen nyertünk is. Így lehetőségünk van az idősek több programját anyagilag is támogatni. Már megvalósult, hogy 50 nyugdíjast – köztük mozgásukban korlátozottakat, kerekes székeseket – el tudtunk vinni Kecskemétre a Katona József Színházba a Budapesti Vidám Színpad vendégjátékára.

Nagyon sokszor megyünk kirándulni:

  • Minden évben ellátogatunk Pálmonostorára a Kiss tanyára disznóvágásba. Ilyenkor egy mangalica disznó nagyon nem szeret bennünket, mert ő az áldozat. Végignézzük a műveleteket, hogy ne legyen olyan rémiszto pálinkával bátorítjuk magunkat. Reggelire elfogyasztjuk a sült vért. Míg mi Kiskunmajsán a fürdoben lubickolunk az ügyes szakácsok szorgoskodnak. Elkészítik az orjalevest, paradicsommártást, kisütik a hurkát, kolbászt, megsül a mazsolás fánk. Mi már csak vacsorára érkezünk a csárdába, hogy ezt a sok mindent elfogyasszuk. Nyáron a program lovasbemutató, kemencében sült lángos, flekkenparti. Mivel a tulajdonost Kiss Sándort a klubtagokkal együtt nagyon megszerettük, – szinte hazajárunk hozzá- tiszteletbeli klubtagnak választottuk.
  • Szintén minden évben 1 vagy 2 hetet töltünk Hajdúszoboszlón. A Magyar Rádió és Televízió nyaralójában szálunk meg. Pihenni, fürödni, a gyógykezeléseket felvenni a Béke Gyógyszállóba járunk. Esténként kikapcsolódni, táncolni zenés szórakozóhelyeket keresünk fel.
  • Két évben 3-3 napot töltöttünk Parádon az Ifjúsági Táborban (fotó) és bejártuk a környék nevezetességeit. Jártunk Gyöngyösön, Kékesteton, Egerben, Szalajka völgyben, Aggteleken, Miskolctapolcán, Recsken, Szépasszonyvölgyben ünnepeltük az Unióhoz való csatlakozásunkat.
  • 2004-ben elmentünk Erdélybe és részt vettünk a Csíksomlyói búcsúban. Aki velünk jött felejthetetlen élményekkel gazdagodhatott. Lelki kíséronk Balázs Gergely atya volt a Piarista rendháztól.

Most ennyit tudtunk megmutatni Önnek a klubunk életébol, de ezek csak pillanatképek. Több száz kép orzi a közösen átélt élményeket. Borsos Györgyné klubtagunk már a harmadik napló írásánál tart. Szívesen bemutatnánk a kézműves foglalkozások, gyógytornák, a közösségépítés hasznosságát, . De majd legközelebb, ha bővítjük a honlapot. Addig is szeretettel várjuk Hunyadiváros nyugdíjas lakosságát, jöjjenek el hozzánk, személyesen is ismerjenek meg bennünket és lépjenek be a klubtagjaink nagy családjába. Ha addig nem, a II. Hunyadivárosi napokon biztosan találkozunk!

Szeretettel üdvözli önöket: Berente Erzsébet, klubvezető

Megosztás