2017-11-12
Magyarország legszebb konyhakertje
A Hunyadivárosi Közösségi Kert 2012-ben civil kezdeményezéssel, civil segítséggel és a városrészi részönkormányzat támogatásával kezdte meg működését közel 1000 négyzetméteren.
Elsősorban helyi családoknak nyújtott és nyújt lehetőséget, segítséget, kikapcsolódást a kis konyhakertek gondozása, ahol mindenki vegyszermentesen maga termesztheti meg az asztalra való zöldségeket, fűszernövényeket.
A kezdettektől fogva évről évre hírül adták az országos és helyi médiák a közösségi kert létezését, virágzását.
2015-ben pályáztunk a “” címre közösségi kategóriában, melyen az országos megmérettetésen elismerő oklevéllel jutalmazták a kertet.
2017-ben szintén jelentkeztünk a Magyarország legszebb konyhakertjei program helyi versenyére, ahol a szakmai zsűri Különdíjjal jutalmazta kertünket.
Minden évben nagy lelkesedéssel vágnak bele a saját kerttel nem rendelkező helyi családok a kertészkedés rejtelmeibe megmozgatva minden korosztályt a kisgyermektől a nyugdíjaskorúakig.