Nyugdíjas klub programjai
Bibliai vetélkedő
A Kecskeméti Nyugdíjas Szövetség szervezésében megtartott bibliai vetélkedőn 4 csapattal vettünk részt. Mind a 4 csapat bizonyította rátermettségét.
Kenyérszentelő
Kis János lelkész az ünnep alkalmából megszentelte a klub kenyerét, amit ezt követően szétosztottunk a megjelentek között.
Győri kirándulás
A győri önkormányzat és egy helybeli nyugdíjas klub meghívására kétnapos kirándulást szerveztünk. A kirándulás első állomása Tatabánya volt. Itt megtekintettük a turul madarat. Tatán sétahajókáztunk. Győrben fogadást és letáborozást követően az étkezdében általános ismeretterjesztő eladást hallgattunk, vacsoráztunk. Másnap megnéztük a Pannonhalmi Apátságot, majd Kisbér felé vettük az irányt, ahol a parkban megtekintettük az ország nevezetes épületeinek makettjeit.
Hunyadivárosi Napok
Hunyadivárosi Napok alkalmával a klub 160 fő étkeztetését oldotta meg. Műsorainkkal (énekkar, tánckar, versmondás) szórakoztattuk az összegyűlteket.
Népdalverseny
A Városi Nyugdíjas Szövetség szervezésében a Szent Család Plébánián megtartott népdalversenyen énekkarunk is és szóló énekesünk (Szabó Gézáné) is 3. helyezést ért el.
Halottak napja
Kis János evangélikus lelkész tartott hálaadó megemlékezést tagjainknak.
Mezőgazdasági Nyugdíjas Klub
A Megyei Mezőgazdasági Nyugdíjas Klub meghívására versmondóink, az énekkar és a tánckar szórakoztatta a megjelenteket.